Nyolc újabb magyart evakuáltak Libanonból
Rajtuk kívül négy külföldit is kihoztak a Magyar Honvédség gépével Bejrútból, ami odafelé segélyszállítmányt vitt.
Rajtuk kívül négy külföldit is kihoztak a Magyar Honvédség gépével Bejrútból, ami odafelé segélyszállítmányt vitt.
Orbán Viktor ekkor épp Grúziában tárgyalt, és magával vitte a feleségét is egy kellemes hangulatú vacsorára. Aztán utánuk ment a teljes kormány.
Tovább növeli a levegőben töltött órái számát külügyminiszter.
Hadházy Ákos hiába tett feljelentést az ügyben, az ügyészség szerint nem történt hivatali visszaélés, és ezt az indoklást a bíróság is elfogadta.
Az RTL által megszólaltatott légi közlekedési szakértő szerint a pisai kitérő nem felelt meg a technikai leszállás kritériumainak.
Novák Katalin utazásaira december közepéig „27.128.257 forint került kifizetésre”.
Felfüggesztett börtön és a lézer elkobzása lehet a vége.
Lévai Anikó mellett Orbán Balázs, Novák Katalin és Balog Zoltán is a gépen volt.
A lézerezés éjjel történt.
A szlovák elnök kereskedelmi járattal utazott, az osztrák klímaügyekért és közlekedésért felelős miniszter vonattal.
A honvédelmi miniszter felszólalását hallgatva az MSZP-s Harangozó Tamás nevetésben tört ki.
Horvátországi nyaralásról ugorhatott át Rómába a múlt héten Orbán Viktor. A hivatalos program és a családi vakáció keverése logisztikai kihívások elé állította az apparátust.
A Balatonnál is megállt a honvédség repülőgépe, mielőtt a horvátországi Brac érintésével Rómába ment. A repülő visszafelé is megállt Horvátországban.
Csak a vadászgépek érkezését látva vette fel a kapcsolatot a légi irányítással a Romániából Csehországba tartó gép.
A Honvédség "nem kormánygép" Airbusával ment Orbán Viktor miniszterelnök Egyiptomba, az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozójára.
Orbán Viktor legutóbb Horvátországban volt a katonai géppel.
A kormányfő a horvátoknál egy köröm alatti tüskéhez hasonlította a Mol–INA-ügyet, a Hernádi Zsolt kiadatását firtató kérdést pedig elkente. Az országba honvédségi Airbussal érkezett.
Nem kormánygép, csak a miniszterelnököt szállítják, ha kell.
Az LMP társelnökét azután jelentették fel, hogy egy kérdésben azt sugallta, Orbán Viktor lánya utazott haza honvédségi géppel Ciprusról.